Dualizmus

Tematikus történetek

A projekt célja: A kataszteri térképezés (1850–1918) forrásainak feltárása és feldolgozása

I. Előzmények

2003-ban a közgyűjtemények vezető munkatársainak közreműködésével (levéltári területen: Á. Varga László, Breinich Gábor, Reisz T. Csaba) elkészült a kulturális közvagyon felmérése, ennek során megállapították az őrzött anyagok digitalizálásának sorrendiségét. Levéltári területen a középkori oklevelek, a kéziratos térképek és a testületi jegyzőkönyvek voltak a kiemelten fontos,  elsőképp digitalizálandó iratanyagok. Ezt követően 2006–2009 során a Nemzeti Kulturális Alap meghívásos vagy nyílt pályázatokkal segítette a nevesített iratanyagok digitalizálását, később online közzétételét. Ennek eredményeképpen valósult meg a Magyar Országos Levéltárban (MOL) őrzött kataszteri térképeknek (45 000 szelvény), majd a kataszteri oleátáknak a digitalizálása, később online közzététele. A digitalizálással egyidőben módszertani összefoglalás készült a kataszteri térképek digitalizálásáról, ennek keretében a kataszteri térképezés rövid, vázlatos történetét is összefoglalták a szerzők. Ekkor vált világossá, hogy sem a kataszteri térképek mibenléte, sorsa, közgyűjteményekben vagy más intézményeknél fennmaradása, valamint a kataszteri felmérések története sem feltárt.

II. Bolyai János Kutatási ÖSztöndíj

2009-ben a kataszteri térképezés tárgykörében kutatói ösztöndíjat pályáztam meg, hogy a fel nem tárt területek feldolgozását elősegítsem és megkezdjem. A pályázatot megkaptam 2009–2012 közötti időszakra. A kutatás szempontjából „sajnálatos módon” 2010. január 1-jétől 2011. június 30-ig a MOL főigazgatója voltam, amely a kutatások fókuszpontjait jelentősen meghatározta, a feldolgozást és a tanulmányok írását hátráltatta, a források tömeges hozzáférését ugyanakkor elősegítette. 2011 nyarától a téma fokozott kutatása lehetővé vált, de 2012-től – az ún. kutatónapok megszüntetésével — gyakorlatilag ellehetetlenült. Az elért eredmények közzétételére — meggyőződésem szerint a Bolyai-ösztöndíj történetében egyedülállóan — az ismeretek közlését saját magam által készített és karbantartott honlapon végzem.

III. A honlapról

A honlap egyes menüpontjai és tartalmai csak regisztrációval érhetők el, ennek hiányában a menüpont sem látszik! A honlap teljes tartalmának használatához ezért — ingyenes — regisztráció szükséges!

Reisz T. Csaba

Kapcsolódó dokumentumok 

Bolyai-pályázat

1. éves beszámoló

2. éves beszámoló

3. éves (záró)beszámoló